Hűtlen feleség...
Két pár minden hétvégén összejár kártyázni.
Egyik este John véletlenül leejt egy lapot az asztal alá.
Amikor lehajolt érte észrevette, hogy Bill felesége
nem visel bugyit.
Ezen úgy meglepődött, amikor fel akart egyenesedni az
asztal alól, beverte a fejét az asztal lapjába.
Teljesen el volt vörösödve, amikor végre a helyére ült.
Később John kiment a konyhába inni egy kis üdítőt.
Bill felesége követte, majd megkérdezte tőle
-Tetszett, amit az asztal alatt láttál?
- Igen.
Mire a nő azt mondta
- Megkaphatod, de száz dollárodba fog kerülni.
- Tetszik az ajánlat.
- Jó, akkor péntek délután, mivel Bill dolgozik akkor,
te meg nem, kettőkor várlak.
Eljött a péntek és John el is ment két órára.
Miután kifizette a pénzt, bementek a hálószobába,
és vadul egymásnak estek.
Miután John elment, Bill is hazaérkezett este.
Megkérdezte a feleségét
- Délután itt volt John?
- Igen, beugrott egy pár percre
-Adott neked száz dollárt?
- Hát, adott – válaszolta a nő attól félve,
hogy a férje tudja.
- Jó – mondta Bill.
– John délelőtt odajött hozzám, és kölcsönkért száz dollárt.
Azt mondta, egy fontos találkozóra kell mennie,
de hazafelé beugrik hozzánk, és visszaadja a pénzt
|
|
Balatonfüred Apartman I. 1 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 2 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 3 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 4 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 1 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 2 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 3 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 4 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 1 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 2 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 3 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 4 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 1 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 2 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
|
|
Balatonfüred Apartman I. 3 főre
|
|
További információért kattintson ide! |
hírlevelet, DM levelet nem készít és nem fogad.
-
OPEL VIVANOÁr: 1.300.000 Ft -
CHEVROLET TACUMAÁr: 799.000 Ft -
OPEL CORSAÁr: 3.200.000 Ft -
TOYOTA CARINAÁr: 80.000 Ft -
VOLKSWAGEN GOLF VIÁr: 1.200.000 Ft -
PEUGEOT 206Ár: 550.000 Ft -
MERCEDES-BENZ SPRINTERÁr: 800.000 Ft -
MITSUBISHI PAJEROÁr: 3.650.000 Ft